A lízingelt, illetve hitelre vásárolt autókra úgy is alapítható jelzálogjog jövő januártól, hogy a zálogszerződést nem kell közjegyzői okiratba foglalni, illetve a finanszírozott autók nem lesznek elárverezhetők (
itt olvashatja a törvénytervezet szövegét).
Az ingóságokon alapított zálogjogot is közjegyzői okiratba kell foglalni a jelenleg hatályos szabályozás szerint, ez azonban - a jogszabály indoklása szerint - két problémát is jelent az autópiacon.
„
A hatályos zálogjogi szabályok nem egyeztethetők össze a gépjármű-kereskedelem és gépjármű-finanszírozás gyakorlatával, így a zálogjog helyett a finanszírozók más, biztosítéki célú konstrukciók alkalmazására kényszerülnek, amelyek azonban sem a hitelező, sem pedig az adós számára nem nyújtanak kellő biztonságot.
A zálogjogot azért nem alkalmazzák a gépjármű-finanszírozás körében hitelbiztosítékként, mert a hatályos szabályozás szerint az ingó jelzálogjog alapítására irányuló szerződés érvényességi feltétele a közjegyzői okiratba foglalás. A közjegyzői okiratba foglalás azonban egyrészt aránytalan többletköltséget jelentene, másrészt azt igényelné, hogy mindkét fél együtt jelenjen meg a közjegyző előtt. A gyakorlatban ugyanakkor a szerződéskötésre a finanszírozó képviseletében, annak ügynökeként eljáró gépjármű-kereskedőnél kerül sor. Így a gépjármű-finanszírozás szokásos üzletmenetével a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása – az ezzel járó költségek, illetve adminisztratív terhek miatt – nem fér össze."
A Lízingszövetség kezdeményezésére és aktív részvételével elkészített új szabályozás lehetővé tenné, hogy az egyedileg azonosítható ingóságokat terhelő zálogjog közjegyzői okiratba foglalás nélkül is alapítható legyen:
„
A javaslat célja ezért az, hogy az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgot terhelő jelzálogjog a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása nélkül is alapítható legyen, és ezzel az e követelménynek ez idő szerint maradéktalanul megfelelő ingók, vagyis a gépjárművek fedezete mellett történő hitelnyújtás biztonságosabbá váljék azáltal, hogy a hitelezők a zálogjogot alkalmazzák követelésük biztosítására. A javaslat szerint az ilyen módon, egyedi azonosítói által egyedileg meghatározott gépjárművek esetében a zálogszerződés magánokirati formában is érvényes lenne, és a magánokiratba foglalt zálogszerződés alapján is sor kerülhetne a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzésre." - áll az indoklás szövegében.
Az ingó jelzálog-nyilvántartást a Magyar Országok Közjegyzői Kamara vezeti, a nyilvántartásba vétel költségét az Igazságügyminiszter rendeletben állapítja meg. A törvényjavaslat egyébként a finanszírozóknak az árverezéssel kapcsolatos problémáját is megszünteti. Miután jelenleg jellemzően nincs zálogjog a kocsikon, a vásárló hitelezői elárvereztethetik a hitellel terhelt kocsit. Ez a helyzet nyilvánvaló károkatz okoz a finanszírozóknak. A mostani jogszabálymódosító javaslat arra kötelezné a végrehajtót, hogy mielőtt autót árverezne, meggyőződjön arról, szerepel-e az adott kocsi a zálogjogi nyilvántartásában. Amennyiben igen, az autó nem kerülhet be az árverezendő ingóságok körébe.