Az idén a 60. születésnapját ünneplő Porsche márka méltó köszöntésének is tekinthető, hogy Budapesten világszínvonalú márkaszalon és szervizkomplexum építésébe kezdett a Porsche-Inter Auto. A Porsche világszerte elért értékesítési sikerei a magyarországi eladásoknak is köszönhetők, hiszen az elmúlt években évente száz körüli mennyiségben keltek el különféle új Porsche-modellek. Ez a tendencia az autógyártó megítélése szerint is olyan mérték, ami indokolja, hogy az eddiginél jobb – a márkát méltón reprez

entáló – körülmények között, immár teljes egészében önálló, és a luxusmárka imázsának világszinten is megfelelő szalonban és szervizkomplexumban fogadják-szolgálják ki az ügyfeleket.
Ezért is döntött úgy a Porsche-Inter Auto, hogy a jövő tavasszal megnyitja az első, önálló Porsche-szalont és szervizbázist a Szerémi úton (a Kondorosi út sarkánál) található, összesen csaknem 11 ezer négyzetméteres (mintegy 1,1 hektáros) ingatlanon. Az összesen csaknem 4000 négyzetméter épület-alapterületből a márkaszalon és az értékesítési bázis 1800 m2-t foglal el, így a teljes modellpaletta kiállítható lesz.

Az összesen mintegy 2 milliárd forintba kerülő barnamezős ingatlanfejlesztés beruházója a Porsche Ingatlankezelő Kft. Az új szalon különlegessége, hogy geotermikus energia hasznosításával történik a fűtés illetve a hűtés, így a telephely nem bocsát ki CO2-t. A föld hőjének hasznosítása egy olyan korszerű, környezetbarát és lassan megtérülő módszer, amely a luxusmárkához méltó magas műszaki színvonalat képvisel.