Folyamatosan zajlik a MÁV ÁBE volt ügyfeleinek
átszerződése , a MÁV Biztosító folyamatosan postázza a kátörténeti igazolásokat. Érdemes tudni, hogy augusztus 15-én nem csak a kötelező, de a lakás és casco biztosításokra is megszűnik a MÁV ÁBE kockázatvállalása.
A PSZÁF bejeletette, hogy folyamatosan postázzák a volt MÁV ÁBE ügyfeleknek a kártörténeti igazolásokat. Az átszerződési procedúra is jól halad; a Felügyelet szerint e hét hétfőn már mintegy tízezer átszerződött MÁV-os KGFB ügyfél volt. Az alkuszok ismerete szerint még jobb a helyzet, immár 25 000-nél is több volt MÁV ÁBE ügyfél kötött KGFB-szerződést. Ezt még lehet fokozni, a
Netrisk.hu azt közölte, hogy a mai napig egymaga 20 ezer átkötést bonyolított biztosítási portálján.
A botrányokkal és bűncselekmények gyanújával terhelt biztosító elhagyását mindenki és mindenhogyan igyekezett megkönnyíteni. A most átszerződő ügyfeleknek csak az új biztosítót kell felkeresniük a váltáshoz. Az átkötendő szerződéseket minden biztosítóintézetnek a korábban meghirdetett tarifák alapján kell megkötni. Vagyis a biztosítók nem alkothattak új, speciális tarifákat a MÁV ÁBE ügyfelei részére.
A Netrisk.hu adatai szerint a Genertel egyelőre "mindent visz": az átkötésekből megszerzett részesedése eddig 22,3%. Szintén nagy nyertes a K and H biztosítója, amelyet az átszerződők 21,3%-a választott. A Közlekedési Biztosító Egyesület részesedése 11%, az Alliaz-é 7,3%. A TIR Biztosítási Egyesületet az átszerződők 6,9%-a, míg a Generalit mindössze 2,1%-uk.