A jövő évtől újraszabályozzák a gépjárművek zálogjogi nyilvántartását, ha a Parlament elfogadja a Magyar Lízingszövetség, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és az Országos Közjegyzői Kamara közös törvényjavaslát.
A Lízingszövetség 2006.10.18-án nyújtotta be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz a Közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. LXXXIV. Törvényre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, vagyis a mostani javaslat alapját. (A majdnem két éves egyeztetési folyamat kronológiája itt olvasható.)
A jelenlegi szabályozás szerint a gépjárműre bejegyzett ingó zálogjog bejegyzése drága és bonyolult folyamat, a zálogbejegyzés azonban nem jelenik meg sem a gépjármű hivatalos okmányaiban, sem az okmányirodai nyilvántartásban. A gépjárművek zálogjogi nyilvántartását a Közjegyzői Kamara vezeti, ám ebben a nyilvántartásban nem szerepelnek az autók egyedi azonosítói. Így előfordulhat, hogy egy jelzáloggal terhelt gépkocsit úgy adnak el, hogy a jelzálog létezéséről az új tulajdonos nem tud.
Ilyen eset az is, amikor egy finanszírozott, vagy lízingelt gépjárművet pl. közüzemi- vagy adótartozás miatt elindított végrehajtási eljárás keretében lefoglalnak, miközben a gépjármű egy hitel fedezetéül szolgál. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az elmúlt 3 évben több, mint 24 ezer gépjárművet foglaltak le, ezek értéke meghaladta a 40 milliárd forintot. A lefoglalt gépjárművekből közel 4 ezret
elárvereztek, a finanszírozó cégek ebből származó vesztesége csak 2007-ben meghaladta az 5 milliárd forintot.
A jogszabálytervezetben javasolt változtatások lényege éppen az, hogy a forgalmi engedélyben legyen feltüntetve, hogy finanszírozott, vagy lízingelt a gépjármű. Azt is tartzalmazza a javaslat, hogy a zálogjogi nyilvántartás egészüljön ki a járművek egyedi azonosítóival, továbbá, hogy a zálogjogi nyilvántartást mindenki ingyenesen vehesse igénybe az interneten. A tervek szerint 2009. januárjában életbe lépő jogszabály kötelezővé tenné mind az okmányirodák, mind a végrehajtók számára a gépjárműre bejegyzett korlátozások ellenőrzését tulajdonosváltáskor és árverezéskor is.
|
Menjen biztosra! Szóbeszéd helyett tényeket szállítunk Önnek. Olvassa el mások tapasztalatait |