A tender résztevevőit mindössze egy faxban tájékoztatták arról, hogy felfüggesztették az eljárást. A cegesauto.hu információi szerint a pályázóknak az elmúlt hét végén elküldött határozat hátterében több dolog is állhat.
Az egyik, hogy egy cég megtámadta az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A beadvány miatt előfordulhatott volna, hogy az közbeszerzési eljárást meg kell semmisíteni. Az azonban nem volt biztos, hogy a Döntőbizottság határozata a tenderbontás előtt, vagy azután lát-e napvilágot. Forrásunk szerint a pályázók meglehetősen idegenkedtek attól, hogy idő előtt nyilvánosságra kerüljenek a beadott pályázataik, így az ajánlatkérő az eljárás újbóli kiírása mellett döntött.
Más források azt látszanak alátámasztani, hogy a kormányváltással kapcsolatos lobbitevékenységek eredménye a beszerzési eljárás "jegelése". Vagyis, az volna a háttérben, hogy nem lehet tudni, a még kialakulatlan új kormányzati struktúrában hová fognak tartozni az autópálya ügyek.
Egy harmadik vélemény az, hogy komoly hiba csúszott a tender kiirásába. Ott ugyanis az szerepel, hogy az előminősítés után a három legjobb ajánlatot adó céggel, konzorciummal tárgyal tovább az ajánlatkérő. Az ajnlatokat azonban egy pontrendszerben minősítik, amelyben egyfajta automatizmussal kell a pontokat kiszámítani és megadni. Így előfordulhat, hogy háromnál több ajánlattevőnek is "legjobb ajánlata" lesz. Azt viszont senki sem tudja, hogy egy ilyen helyzetet hogyan is lehetne kezelni.