Kevesen vannak tisztában azzal, hogy a régi, elhasznált és a roncs autók a bűnözők aranybányái, azzal, hogy ezek az autók hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, és, hogy szennyezettebb levegőt, adó és energia-áremelést, balesetet is okozhatnak. Pedig ez derült ki Szegeden a "Roncsból új autó" elnevezésű nemzetközi konferencián. A gépjárműbontók első világtalálkozójára az EU-tagállamokon kívül Ausztráliából, Japánból és más országokból is érkeztek szakmai szervezetek. A rendezvény a Gépjárműbontók Országos Egyesülete (GOE) szervezésében 2008. május 23-24-én került megrendezésre.
A tanácskozás meghívott előadói voltak többek között dr. Gurmai Zita, európai parlamenti képviselő, az Első Intelligens autóról szóló jelentés felelőse, Dióssy László a KVM Államtitkára, Juhász Gábor az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Államtitkára, Palkovics László akadémikus, és Paul Fox az Egara (Gépjárműújrahasznosítók szövetségének európai csoportja) elnöke.
A konferencia fő témái szoros összhangban állnak Gurmai Zita szocialista képviselő jelentésének célkitűzéseivel: kevesebben haljanak meg a közutakon, csökkenjen akörnyezetszennyezés, az energiafogyasztás, a szállítási és utazási idő és költségek; összességében tehát a közúti közlekedés, szállítás optimalizálásával. Ez kiegészülve a bűnmegelőzéssel és az autók újrahasznosításával a becslések szerint akár évi több mint 150 milliárdos költségvetési pluszbevételt eredményezhet, nem is beszélve a megmentett emberi életekről, környezetünkről.
A konferenciával egyidőben rendezték meg a II. Nemzetközi Autóbontó versenyt is, Szelektív Járműbontás alcímmel. A verseny feladatai:
Ki a leggyorsabb autóbontós a világon?
A csapatok egy előre meghatározott pályán egyenesen előre végigtolják az autót, majd hátramenetben visszatolják a bójákkal kijelölt szlalompályán. A versenyt a leggyorsabb csapat nyeri, 1 bója felborítása 15 másodperces időbüntetést jelent.
Motor kiszerelése
Minden csapatnak a kisorsolt autóból kell kiszerelnie minél rövidebb idő alatt a motort.
Váltóvetés
Ki tud a legmesszebbre eldobni egy váltót?
Kiüvegezés
A lehető leggyorsabban kell minden csapatnak eltávolítania minden üveget az autóból. (Egy üveg eltörése 15 másodperc időbüntetést jelent).
Ki iszik a leggyorsabban?
Minden csapatnak a lehető leggyorsabban kell elfogyasztania 3 korsó sört. (A feladatban nem kötelező minden csapattagnak részt venni).
Műanyagok eltávolítása
A műanyag elemeket kell minél rövidebb idő alatt eltávolítani az autóról.
|
Menjen biztosra! Szóbeszéd helyett tényeket szállítunk Önnek. Olvassa el mások tapasztalatait |