Úgy tűnik, egyre nehezebb kezelhető méretek között tartani az üzemanyagok igen magas ára miatt indult fuvarozói akciókat és azok hatásait. Mint ismeretes, nemcsak Magyarországon, de az EU-ban is jelentős problémát jelent a közúti fuvarozással foglalkozó cégek számára a dízelolaj magas ára. Európa több országában sztrájkot, illetve blokádot szerveztek a fuvarosok a kormány(ok) beavatkozását követelve.
Politikailag akkor vált komollyá a helyzet, amikor Sárközy francia elnök - eredménytelnül -
lobbizni kezdett az EU illetékeseinél az üzemanyagok adóztatási rendszerének felülvizsgálatáért. A pénzügyminiszterek azonban nemet mondtak, vagyis
a magas üzemanyagárat továbbra is magas adók terhelik.A hazai - összesen mintegy harmincezer vállalkozást tömörítő - fuvarozói szervezetek is össztűzet zúdítottak a kormányra, amely először ellenállt, majd tárgyalásokat kezdett ezekkel a szervezetekkel. A szakmai szervezetek
adóvisszatérítést és/vagy kompenzációt kértek az üzemanyag után befizetendő jövedéki adó összegéből és felmerült az adócsökkentés ötlete is. A kormány az adócsökkentést az EU-ra hivatkozva eleve elvetette. A többi kérdésről azonban hajlandónak mutatkoztak tárgyalni, így jelenleg a közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium képviselői egyezkednek a szakmai szervezetekkel.
Az egyeztetések során áttekintették a szállítmányozókat terhelő adójellegű tételeket, így terítékre került a gépjárműadó is. Mivel ez az tétel nálunk magasabb, mint az Unió előírásában meghatározott minimális szint, a fuvarozók ennek csökkentését kérték. Csakhogy
a gépjárműadó az önkormányzatok bevétele, nem a központi költségvetésé. Habár a kormány képviselői jelezték, hogy ennek az adótételnek a csökkentése csak akkor lehetséges, ha más forrásból kompenzálni tudják a helyhatóságokat, az egyik önkormányzati szövetség azonnal riadót fújt.
„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége [MÖSZ - a szerk.]
felháborítónak tartja, hogy a sajtóból értesült a kormány üzemanyagár emelkedésének részbeni kompenzációs szándékáról, mely szerint újfent az önkormányzatok zsebében kotorászik.” - tudatta a szervezet közleménye, majd ők is javaslattal éltek:
„A MÖSZ javasolja, hogy a kormány a rendkívüli mértékben megemelkedett energiaár kompenzációját az energiaár-növekmény több 10 milliárdos többlet adóbevételéből oldja meg.”A fentiek fényében nem is tűnik olyan rossz ötletnek az EU-s pénzügyminiszterek látszólagos érzéketlensége. A fuvarozók követelésének ugyanis nemcsak nálunk, de a kontinens többi országában is
láncreakció-szerű következményei vannak, vagy lehetnek. Az érdekképviseletek egy relatíve csekély (kb. 10 forintnyi) kompenzációs tétel felvetésével ültették tárgyalóasztalhoz a kormányt. Nagyjából egy hét leforgása után a szállítmányozási ipart terhelő összes adótétel felülvizsgálatánál tartanak a megbeszélések - belerántva a kérdésbe például az önkormányzatok finanszírozásának jóval bonyolultabb kérdését is.
Ráadásul a szállítmányozók legtöbbet hangoztatott érve (miszerint a magas üzemanyagárak rontják a versenyképességüket) sántít. Az üzemanyagok ára nagyjából ugyanannyit emelkedett az EU összes országában. Ez tehát egy olyan hatás, amely a kontinens összes fuvarozóját
nagyjából ugyanannyira érintette. Vagyis a köztük korábban megvolt relatív különbségek megmaradtak.
Az természetesen nem vitás, hogy az áremelések többletköltségeket okoznak, ezek azonban középtávon már beépülnek az árakba. Az sem vitás, hogy az új áregyensúly kialakulásáig
sok céget érint hátrányosan, sőt, akár katasztrofálisan a tervezhetetlenül, de biztosan bekövetkező üzemanyagár emelkedés. És az is igaz, hogy az államok jelentős adóbevétel-többlethez juthatnak, feltéve, ha a felhasznált üzemanyag mennyisége nem esik vissza jelentősen.
Várható, hogy hamarosan megszületik valamilyen egyezség a hazai frontokon. Egyébként pedig csak remélhetjük, hogy a tőzsdei elemzőknek igaza van és az olaj ára lassan tényleg eléri a maximumát.