[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] üzleti negyed> cégesautó

HÍRLEVÉL

KERESÉS


hirdetés

Az érem oldalai - áttekintés az objektív felelősségről

Szerkesztőség2008.04.30. 12:02




Az objektív felelősség elvének bevezetése látszólag Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az Országgyűlés 2007. szeptember 10-ei ülésnapján mondott beszédében fogalmazódott meg. A kormányfő ebben a beszédben hirdette meg a „Nulla tolerancia a közlekedésbiztonságban” programját. Kifejtette: tűrhetetlen, hogy évente több mint 1200 ember hal meg és 30 ezer ember sérül meg közlekedési balesetekben, miközben több mint 100 ezer gyorshajtás miatti feljelentésnek nem lehet érvényt szerezni a jelenlegi szabályozási keretek között.


A miniszterelnök úgy gondolta, hogy olyan igazgatási bírságolási rendszer szükséges, mely alapján a gépjármű üzemben tartója objektív alapú felelősséget visel az általa üzemeltett gépjárművel elkövetett közlekedési szabályszegésekért.


Valójában azonban legalább tíz éve folyik lobbitevékenység azért, hogy megváltozzanak a jogszabályok. Az objektív felelősség elvének bevezetését legalább egy évtizede szerették volna elérni a rendőrök és más állami szervek is. A rendőrök ugyanis a „családtag ellen nem vagyok köteles vallani” varázsigével, a közlekedésbiztonságiak az évi ezernél is több közúti halálesettel szemben voltak tehetetlenek.


A magyar valóságot ismerve azonban túl szép lenne, ha a csak az állami szervek heroikus küzdelmét láthatnánk célt érni. Az autós társadalom internetes fórumokon megnyilatkozó tagjai szerint az objektív felelősség elve csak arra jó, hogy, hogy a rendőrség végre tényleg megbüntethessen valakit. Sokan félnek attól is, hogy a túlterhelt rendőri apparátus esetleg eleve az üzemben tartót „veszi elő”, függetlenül attól, hogy ki és milyen szabálysértést követett el.


Ennél is tovább ment Vajda Attila győri ügyvéd, aki az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a jogszabály kapcsán, mert az szerinte ellentétes több alkotmányos alapelvvel is. Vajda szerint az új jogszabály egyrészt átruházza a bizonyítási kötelezettséget a jármű üzembentartójára, pedig a tényállás felderítése a hatóság feladata lenne. Másrészt sérül az ártatlanság vélelmének alapelve, ami szerint amíg nem lehet bizonyítani valakinek a felelősségét egy ügyben, addig nem is vonható felelősségre.


Harmadrészt a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, hogy a módosított jogszabály szerint más büntetési tétel vonatkozik a tulajdonosra és más a járművezetőre. A hatályos szabályozás értelmében a szabályszegő sofőrrel szemben legfeljebb 150 ezer forint bírság szabható ki, addig ugyanazért a cselekményért ugyanaz a vezető, aki egyben üzembentartó is, 300 ezer forintra bírságolható. A jogszabály tehát hátrányosan különbözteti meg a gépjármű üzembentartóját annak vezetőjével szemben.


Tavaly év végén végül összeértek az államigazgatási és a politikai törekvések és a a 2007. évi XLCCV. törvényben megszületett az új szabályozás. Ennek lényege, hogy a járművel elkövetett minden szabálysértésért a gépjármű üzembentartója a felelős, kivéve, ha igazolni tudja, hogy nem ő a felelős. (részletesen lásd itt)


Az azonban majdnem biztos, hogy a gyakorlatban sok problémát fog okozni az új szabályozás. Az első gond rögtön abból adódhat, hogy bár sokat beszélünk az objektív felelősség elvéről, ilyet jogszabályban nem rögzített a Parlament. Amiről szó van, az a 1988. évi I. törvény 21§., 21§/A és a 21§/B rendelkezései.


A vállalati autók kapcsán pedig igazán kacifántos helyzetek adódhatnak, főleg a menetlevél vezetésére nem kötelezett járművek esetében. A kulcsos kocsik és a bérautók esetében eleve nem feltétlenül triviális annak megállapítása, hogy kinek a használatában volt a gépkocsi a szabálysértés elkövetésekor. Bonyolíthatja a helyzetet, ha a gépjármű külföldi állampolgár használatában volt éppen. De a flottakezelésben lévő vállalati járművek esetében is előfordulhat, hogy a egy notórius gyorshajtó használó miatt a flottakezelőt, vagy annak igazgatóját büntetik meg.


Mindenesetre, az új szabályozás tükrében tanácsos áttekinteni Car Policy-t, illetve a bérleti, flottakezelési szerződéseket minden vállalat számára, hogy felkészültek legyenek egy esetleges jogvita esetére.

Írjon a cikkhez kommentet!

« Vissza az előző oldalra

Írjon nekünk!RSSMédiaajánlatImpresszumAdatvédelem
[origo]T-OnlineOK.huiWiW[freemail]G-PortalVidea A cegesauto.hu oldal kiadója a SatNet Kft. © Minden jog fenntartva Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Zrt. © Minden jog fenntartva A cegesauto.hu -t fejlesztette és üzemelteti az Ergo System

PARTNEREK

Menjen biztosra! Szóbeszéd helyett tényeket szállítunk Önnek. Olvassa el mások tapasztalatait
és írja meg a sajátjait! bövebben...

24 ÓRA HÍREI

6:04:Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
5:59:Ötgólos hátrányból állt fel Rosztovban a Fradi nőikézi-csapata
5:47:Wenger a francia válogatott kispadjáig menekülhet
5:24:Juncker: Márciusban csődbe mehet Görögország
5:05:Pont nélkül maradt a dobogóra hajtó Lazio Genovában - videó

LEGOLVASOTTABB CIKKEK

hirdetés

CÉGES AUTÓ AJÁNLJA