[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

[origo] üzleti negyed> cégesautó

HÍRLEVÉL

KERESÉS


hirdetés

Isten éltessen ABS!

Szerkesztőség2008.04.29. 19:30

Az ABS-t eredetileg egy olyan járműhöz fejlesztették ki, amelyik nem is igazán a földön közlekedik. Először ugyanis a repülőgép-iparban merült fel a jármű blokkolás nélküli lefékezése iránti igény. Még meglepőbb, hogy az ABS szabadalmát eredetileg 1936-ban jegyezték be. Az ABS ősatyja egyébként Gabriel Voisin francia feltaláló volt. Egyébként ő és Charles nevű testvére voltak az elsők Európában, akinek sikerült a levegőnél nehezebb repülőszerkezetet alkotniuk - mármint olyat, amelyik tényleg repült is.

Gabriel Voisin

Az 1960-as években aztán az autóipar is felismerte, hogy szükség lenne egy blokkolás nélküli megállást biztosító berendezésre. Több gyár is elkezdett kísérletezni, míg végül 1964-ben a Bosch készítette el az első, valójában is működő modellt. Ez volt az Antiblockiersystem, azaz az ABS 1. Amely bár működött, még nem volt szériaértett. Például, mivel a szenzorainak nem volt külső tápellátása, nem lehetett megkülönböztetni a szakadást az álló helyzettől. Vagyis az ABS 1 „nem tudta”, hogy állt-e az autó, vagy elromlott-e az ABS, ami némiképp problematikusnak mondható.


S-Klasse ABS-sel

Az ABS 2 éppen 14 évvel később, 1978-ban lett szériaérett berendezés. Elsőként természetesen a luxuskategória, a Mercedes-Benz S Klasse és a BMW 7-es sorozata volt rendelhető ABS-sel. Szériaként a Ford Scorpio-ban jelent meg 1985-ben és azóta egyre nagyobb teret hódít. Ma már a legkisebb autókban is megtalálható.



1936. A blokkolásgátló fékrendszer szabadalmának bejegyzése.
1964. Elkészül az első generációs blokkolásgátló, amelynek megbízhatósága még nem teljes.
1978. Megkezdődik a blokkolásgátló fékrendszerek sorozatgyártása (Mercedes-Benz és BMW számára)
1981. Elkészítik a százezredik ABS-t.
1985. Mercedes-Benz S osztály elsőként kap szériában ABS fékrendszert.
1986. Elkészítik az egymilliomodik ABS-t.
1987. Megkezdődik a személygépkocsik számára ASR (kipörgésgátló) gyártása.
1995. Megkezdődik az ESP (elektronikus stabilizáló program) sorozatgyártása.

« Vissza az előző oldalra

Írjon nekünk!RSSMédiaajánlatImpresszumAdatvédelem
[origo]T-OnlineOK.huiWiW[freemail]G-PortalVidea A cegesauto.hu oldal kiadója a SatNet Kft. © Minden jog fenntartva Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Zrt. © Minden jog fenntartva A cegesauto.hu -t fejlesztette és üzemelteti az Ergo System

PARTNEREK

Menjen biztosra! Szóbeszéd helyett tényeket szállítunk Önnek. Olvassa el mások tapasztalatait
és írja meg a sajátjait! bövebben...

24 ÓRA HÍREI

4:53:A dúskeblű vörös és a szende kislány is beszáll a kocsiba
4:35:Előkerült a moszkvai ingatlanügy félmilliárdos füstölgő pisztolya
4:34:A vártnál jóval nagyobb lesz a német növekedés
4:33:Ötszörös világbajnokkal birkózhat a vb-döntőért Sastin
4:27:Előre jelzik a klímaváltozás hatásait a termeszvárak

LEGOLVASOTTABB CIKKEK

hirdetés

CÉGES AUTÓ AJÁNLJA