Olvasónk hosszabb időre külföldre távozott, s mivel nem fizette a KGFB-díját ebben az időben a biztosító díjnemfizetés miatt megszüntette a szerződését. Hazatérte után most használni szeretné az autóját, ám ezt kötelező hiányában jogszerűen nem teheti. Mi a megoldás?
Első lépésben választani kell egyet a biztosítók ajánlatai közül, majd meg kell kötni az új KGFB szerződést. A szerződéskötés feltétele, hogy ki kell fizetni annak az időszaknak a biztosítási díját, amelyben nem volt KGFB-nk. Ez az úgynevezett MABISZ díj. Ez az időszak a díjnemfizetés miatt megszüntetett szerződés felmondásának napjától az új szerződés megkötésének napjáig terjedő időszak plusz a tárgynegyedévi, de maximum két év.
Ha például 2007. január 1. volt a szerződés felmondásának napja és az új szerződést 2008. január 1.-jével kötjük, akkor öt negyedév díját kell kifizetnünk.
A fizetendő díjat annak a biztosítónak az éppen hatályos díjtáblázata alapján kell megfizetnünk, amelynél az új KGFB-szerződésünket megkötjük. Nagyon fontos tudni, hogy ha díjnemfizetés miatt mondja fel a biztosító a szerződést, akkor automatikusan elveszítjük az összes korábbi bónuszunkat, de a malust nem! Ezért tehát a legkedvezőbb díjosztály, amibe belekerülhetünk az A0, feltéve, hogy nem valamelyik malus osztályba voltunk besorolva.
A MABISZ-díj megfizetése után kötheti meg velünk a biztosítónk a szerződést. A KGFB-ről szóló törvény értelmében a MABISZ működteti a kárrendezési számlát. A KGFB-t szolgáltató biztosítók a díjbevételük egy részét erre a számlára fizetik be és erről a számláról kártalanítják azokat, akiknek olyan autó okozott kárt, akinek nem volt érvényes kötelezője. A MABISZ díjat pedig azért kell megfizetnünk utólag is, mert a kártalanítási számla abban az időszakban is jót állt értünk (habár nem voltunk bioztosítottak!), amikor mi nem fizettünk KGFB díjat - függetlenül attól, hogy külföldön voltunk-e, vagy sem.
Köszönjük a MABISZ munkatársainak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét!
|
Menjen biztosra! Szóbeszéd helyett tényeket szállítunk Önnek. Olvassa el mások tapasztalatait |